Belső hálózatunk további fejlesztése lehetővé tette, hogy az iskolai könyvtár is bekapcsolódjon a tanulási folyamatba, ezzel is segíti tanulóink, pedagógusaink munkáját. Céltudatosan törekszünk a folyamatos szoftverfejlesztésre, tantárgyi oktatóprogramok beszerzésére, alkalmazására. Intézményünk valamennyi számítógépén – így természetesen az informatikai oktatóteremben is – korlátlanul rendelkezésre áll az Internet hozzáférés, tartalmát tekintve ellenőrzött módon, felügyelet mellett. Idegen nyelvek oktatása Intézményünkben az angol illetve a német nyelvek oktatására van lehetőség a negyedik osztálytól, heti három órában, szükség szerint csoportbontásban. Folyamatosan lehetőséget tudunk biztosítani mind a felzárkóztatásra, mind a tehetséggondozásra. Szakköri szintű nyelvtanulási lehetőség is rendelkezésére áll tanulóinknak. Tanórán kívüli foglalkozások A szabadidő hasznos eltöltésére délutánonként igény szerint számos lehetőség kínálkozik. Alsó tagozaton a sportfoglalkozások mellett túraszakkör, báb, angol, számítástechnika, német, kézimunka, népi játékok, matematika foglalkozások; a felső tagozaton a sportfoglalkozások mellett énekkar, tini klub, történelem, kézilabda, fizika, kémia, matematika, kézműves és számítástechnika szakkör várja az érdeklődő, tehetséges diákjainkat.
Az emeltszintű csoportban gyorsabban haladnak, így számukra mód nyílik további ismeretek feldolgozására, a készségek és jártasságok magasabb szintű kialakítására is (tehetséggondozás). A két normál csoportban lassabban haladva, sok gyakorlással a törzsanyagot tanítjuk, s lehetőséget biztosítunk a folyamatos felzárkóztatásra. Az egységes tananyag és követelmények teremtik meg az alapját a csoportok közötti átjárhatóságnak, amit a szaktanár, a gyermek vagy a szülő kezdeményezhet. Meggyőződésünk, hogy ez a képzési mód a gyermekek képesség szerinti differenciálásának leghumánusabb formája. Számítástechnika oktatás Az emeltszintű matematika oktatástól elválaszthatatlan a magas színvonalú számítástechnikai-informatikai képzés. A tanítás három szervezeti formában történik. Egyrészt nyitott számítástechnikai foglalkozásokat szervezünk alsó tagozatos tanulóinknak, másrészt 3-6. évfolyamon szakköri szinten, a 7-8. évfolyamon tantárgyi keretben folyik az oktatás. Az informatikai eszközöket tekintve iskolánk jól felszerelt, 16+1 ill. 10+1 gépes helyi hálózattal rendelkezünk, mely teljes mértékben alkalmas a tanulási-tanítási folyamat végrehajtására.
ákos ( 15) alcsútdoboz ( 34) állás ( 52) állatvédelem ( 15) árvíz ( 37) az ( 40) bál ( 16) balaton ( 18) baleset ( 198) balesetveszély ( 24) bank ( 18) biatorbágy ( 16) bicske ( 29) bicske-szíve-park ( 82) bicskedély ( 41) bicskei ( 16) ( 33) bicskei. tehetség ( 45) bíróság ( 32) bölcsőde ( 21) btc ( 190) budapest ( 23) csabdi ( 151) csákvár ( 46) család ( 132) csillagászat ( 36) csizmadia. lászló ( 18) dhkse ( 63) ebrendészet ( 27) egészség ( 22) egészségügy ( 65) egyetem ( 15) egyház ( 118) eon ( 21) építményadó ( 23) erdély ( 34) erőmű-tó ( 28) etyek ( 62) eu ( 57) fák ( 27) felcsút ( 87) fidesz ( 17) film ( 109) foci ( 41) főtér ( 27) fotó ( 345) füst ( 22) fúvószenekar ( 27) galagonyás ( 41) gazdaság ( 20) gesz ( 24) gimi ( 40) gólya ( 42) gyász ( 150) gyerek ( 25) gyerekek ( 142) gyermekotthon ( 80) háború ( 18) ( 18) hegyikastély ( 44) helyi. érték ( 53) helyismeret ( 36) helytörténet ( 242) horgászat ( 22) hulladék ( 99) húsvét ( 15) időjárás ( 47) idősek ( 21) imeli.
Bicske területén működő általános iskolák listája. Az iskola olyan intézmény, amely általános vagy szakmai oktatással foglalkozik. Cím: 2060 Bicske, Szent István u. 42. ( térképen / útvonal ide) általános iskolai nevelés-oktatás (felső tagozat) általános iskolai nevelés-oktatás (alsó tagozat)... bővebben Hiányzik innen valamelyik Bicske területén működő általános iskola? Ha tud ilyen helyet, vagy egyéb hibát talált, akkor kérjük, jelezze az oldal tetején található beküldőlinken.
a térségi Vajda-próbán folyamatosan elsõk között szerepelnek növendékeink).
(Kosztolányi Dezső) Hitvallásunk Az iskolánk – meggyőződésünk szerint – csak akkor tudja betölteni hivatását, ha mindenek előtt a gyermekeinkre figyel, tehát gyermekközpontú. Célunk: a gyermekben megtalálni és kibontakoztatni az értékeket. Úgy gondoljuk, hogy elsődlegesen a gyermekeknek, szülőknek tartozunk felelősséggel azért, hogy kiváló szolgáltatást nyújthassunk. Minden diákunknak lehetőséget adunk arra, hogy tehetségének megfelelően a lehető legtöbbet hozza ki magából. A nevelés mellett fontos célunk az, hogy a gyermeket megtanítsuk tanulni. Olyan erkölcsi normákat, magatartásformákat szeretnénk közvetíteni, melyek segítik tanulóinkat a társas kapcsolatok kialakításában, a közösségbe való mind teljesebb beilleszkedésben, a minél önállóbb életvitel megteremtésében. Falaink között is otthonos, esztétikus környezet megteremtésére törekszünk. Folyamatosan erősítjük az örök értékek megőrzését, különösen a tudás, a munka megbecsülését, erkölcsi értékek képviseletét, a nemzeti érzés kialakítását.
A csoportokat és személyeket bántó, megbélyegző tehát színvonaltalan hozzászólásokat saját belátásunk alapján töröljük. Olyanokat írjunk le, amiket saját nevünkkel is vállalnánk a nyilvánosság előtt. - A szerk.
A Konyha 2012-ben a Kakas Óvoda részeként kezdte tevékenységét, majd 2014. július 1-től már Önálló Intézményként Bicske Városi Konyha néven működik. Jelenleg A Bicske Városi Óvoda mindhárom tagóvodáját, a Bicskei Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola alsó és felső tagozatos intézményeit és a József Attila Általános Iskolát és Szakiskolát látja el naponta élelmezéssel. Ezen kívül ételt készít a Bicske Városi bölcsőde gyermekei és a Kapcsolat Központ ellátottai részére. Igény szerint előzetes rendelés alapján vendégétkezés is igénybe vehető. Munkánk során törekszünk a szakszerűségre, és az igények kielégítésére a közétkeztetésre vonatkozó szabályok betartása mellett. Hírek 2020. 05. 28. Tájékoztató a gyermekétkeztetés igénybevételéről a gyermekek védelméről szóló 1997. évi XXXI. törvény, a 328/2011. (XII. 29. ) sz. Kormányrendelet, a gyermekek napközbeni ellátása keretében biztosított gyermekétkeztetés, valamint a gyermek intézményekben biztosított étkeztetés intézményi térítési díjáról szóló 12/2017 (III. )