Groteszk: ellentétes minőségek kombinációja. Az átváltozás A mű az átváltozás-mítoszok modern leszármazottja (pl. Ovidius: Metamorphoses). A mitológiai történetekben az átváltozás vagy isteni, vagy emberfeletti belső erőknek köszönhető. Vagy büntetés, vagy segítség ahhoz, hogy a hős elérje végső célját, új világokat, új megismerési lehetőségeket nyújtva. Ezek a történetek, s Kafkáé is, így parabolák (példázatok). A mű klasszikus szerkezetű. In medias res kezdődik, szimbolikus időpontban: hajnalban (a kezdet időpontja, az álom és az ébrenlét határhelyzete). De a két világ realitásjellege megcserélődik azáltal, hogy Gregor nem álmában, hanem a valóságban bogár, féreg. A rémálom valósággá válik, a valóság viszont lényegtelenné lesz. Ezáltal a főhős(ön keresztül a szöveg) új dimenzióban kérdez rá általános, bevett normákra. A két világ azonban számos ponton kapcsolatban marad egymással: a főhős egyszerre bogár és ember, a család is egyszerre tekint rá visszataszító féregként és családtagként.
Ugyanakkor megszabadul kötöttségeitől, s egyidejűleg jobban megérti családját. Megtapasztalja a fájdalmat, a szenvedést, a magányt, az önfeláldozó szeretetet mások iránt. Az igazlátásnak azonban ára van. A világ börtönszerűségét felváltja a lélek börtönszerűsége: nincs kommunikáció, nincs önkifejezés, nincs személyiség (családja a bogarat nem tartja Samsának). Végül már élet sincs. A parabola több értelmezési lehetőséget is kínál. Az átváltozás értelmezhető lázadásnak (szürke, alávetett élete ellen) és büntetésnek is (amiért emberhez nem méltó életet élt). Így halála lehet büntetés (amit a világ mért rá lázadása miatt) és önfeláldozás is. Szólhat a példázat az ember elidegenedéséről a világtól és önmagáról, szólhat a személyiség elbizonytalanodásáról, önazonossága elvesztéséről, az emberi kapcsolatok, a társadalom kiüresedéséről is. A XX. század folyamán felbomlott az egységes világkép és értékrend, így megnőtt az egyéni értelemképzés szerepe. A narrátor nem értékel, nem kommentál, ezért a jelentés megteremtésében aktív szerep hárul a befogadóra.
Szerinte az ember nem lehet önmaga, elvesztette emberi lényegét. Kafka keresi a szabadulás lehetőségeit, de ezekben ő maga sem hisz, mégis egyfajta menekülésként az írást választja. Hősei egy abszurd és különös fordulat révén egy fantasztikus, irreális világba kerülnek, s egyszerre léteznek itt és a valóságban. A köznapi létezés átugrik az abszurdba. Minden műve sokféleképpen értelmezhető, gazdag a jelentéstartalmuk. Kafka történetei nem nevezhetők sem tragikusnak, sem komikusnak, sőt megjelenik bennük az irónia, az abszurd, a groteszk és szatirikus elemek is. Irónia: egy sajátos nézőpontnak, a bírálatnak jellegzetes, finom módszere. Abszurd: olyan esztétikai minőség, amelyben az ábrázolt jelenséget képtelenségnek, hihetetlennek vagy lehetetlennek érezzük. Szatíra: a komikum egyik megjelenési formája. Az ítélkezés, fölényes elutasítás eszköze. A szatirikus magatartás legsajátosabb neme a gúny, mely lehet maró szarkazmus is. Ábrázolási módszerei között igen gyakori a torzítás, túlzás, a reális arányok megváltoztatása akár kicsinyítéssel, akár felnagyítással.