(A VO2 max az edzés során a test által maximálisan felvehető és szállítható oxigén mennyiségét adja meg. ) "Pliometrikus gyakorlatokkal jól fejleszthető a koordináció is, azonban csak megfelelő kondicionális képességek (erő, gyorsaság, állóképesség) után lehet ezekkel a gyakorlatokkal színesíteni az edzést" – mondja Szűcs Sándor személyi edző. Ilyen többek között a tapsolós fekvőtámasz is, amelyet ebben a cikkben mutattunk be, az alábbi három alapgyakorlattal pedig kezdő gyakorlók is könnyen boldogulhatnak. Emelvényre ugrás Az emelvény lehet zsámoly, doboz, szék, pad vagy ágy, a lényeg, hogy stabil, vízszintes felületű tárgyra ugrálj. Emelvényre ugrás Fotó: Sáfár Zsófia / Dívány Helyezkedj el vállszéles vagy annál valamivel nagyobb terpeszben körülbelül fél méter távolságra az emelvénnyel szemben. Hajlítsd be a térdeid, told hátra a csípőd – mintha le akarnál guggolni –, a karokat pedig vidd hátra, kelleni fognak a lendületszerzéshez. Ebből a helyzetből rugaszkodj el úgy, hogy a hátad végig egyenes maradjon, a mellkasodat pedig emeld ki.
A film arra ad választ, hogy mit miért és hogyan dolgoztak a kiválasztott sportolók a 10 hetes tesztprogram alatt és a kutatás milyen eredménnyel zárult? Ajánlom mindenki figyelmébe a filmet!
Itt sem szabad elfelejteni a robbanékonyság fejlesztését, mert a gyorsítás robbanékonysággal kezdődik (valahogy meg kell indulni), azt pedig nehéz ismétlésekkel lehet elérni. Persze nem arról beszélek, hogy minden nap állj oda a guggoló állványhoz, tedd fel a 90-100%-os terhelésre és nyomjad, hanem hetente egyszer csinálj 2-3 ismétléses edzéseket, ahol a legjobb guggolásod 80-85%-ával guggolj! Új értelmet fog nyerni a járókeret, azt garantálom! A rövidtávfutások felépítése Ha megnézed Usain Bolt futásait, láthatod, hogy az ürge villámsebesen lenyomja az ellenfeleit, de vajon mikor a leggyorsabb? Az első 10-20 méteren? Vagy már az 50-en? Ha logikusan belegondolsz, az első pár méterig mintha aprók lennének a különbségek a sportolók között, de amikor már felgyorsultak, akkor már látható köztük. Épp ezért nem a már felgyorsított futáson kell dolgozni, hanem az elején: az induláson! Ha az első 30-40 métert edzed, edzed a 80-100-at is! Miért jobb még az, hogy 100 méter helyett 30-40 métert edzel?
Ehhez az kell, hogy az első elrugaszkodásban legyen erő! Aki nagyobb erővel tudja elnyomni a talajt maga alatt, az lesz a gyorsabb! Ezek a fajta sportolók a rajtnál még lassúnak tűnhetnek, de hatalmas erőket generálnak a lábuk alatt! Persze lehetsz te nagyon fürge az elején, szedheted a pille könnyű lábaid sebesen, de ha nincs erő alatta, akkor 10-20 méter után kenterbe vernek! Összegezve Ha olyan csapatsportot űzöl, ahol nagy előny a gyorsaság, akkor mindenképp illeszd bele a heti edzésebe a nehéz guggolásokat és ne fuss 10-20 kilométereket naphosszat, mert az nem fog segíteni! Helyette dolgozz a gyorsulásodon, az elindulás sebességének a növelésén és máris jobb leszel a többségnél! A robbanékonyság mindenhol fontos, így nem elhanyagolható a mai erőnléti edzésben, ahogy a súlyemelés sem! Sajnos nem tart ott a hazai sport, hogy megengedhessen 2-3 féle edzőt, de ha van lehetőséged, a sportági edző mellett keress fel egy jó erőnléti edzőt is, aki ismeri a helyes erőfejlesztést és ismeri a sportágadat is (tudja, hogy mit csinálsz).
Mert azok a rövidtáv futók, akik a teljes távon edzenek, nagyobb arányban szenvednek combhajlító sérülésben, mint azok, akik csak a 30-40 métert edzik. A rövidtávfutók az előny nagy részét az elején szerzik, amit később megtartanak vagy növelnek! És milyen eszközökkel lehet ezt megtenni? Ha modernebb teremben edzel, akkor előfordulhat helyben a Powerband elnevezésű gumikötél, illetve ennek a hosszabb változata, amely nagyobb átmérőjű. Hallottál már az ellenállásos futásról? Ha még nem, akkor kérd meg az edzőtársad vagy edződ, hogy fogja meg a gumikötél egyik végét, a kötelet helyezd belülről a csípődhöz és sprintelj a haverral! Máris nehezebb lett és jó, ha 40-50 méterig bírod! Ez a gyakorlat nagyon jól fejleszti a gyorsaságot! A tested súlyát már megszokta a szervezeted, ezért nem okoz számára akkora stresszt, mint a cimborád! Miután leveszed a gumikötelet magadról, máris fürgébbnek érzed magad! :) Ezt lehet heti 2-3-szor is csinálni, terheléstől függően 5-8 sorozatban. Továbbá ott a pliometrikus edzés!