Részletek Megjelent: 2012. augusztus 11. Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük. 1. oldal / 2 Korábban Stuttgart környékén már pár száz kilométeren megvizsgáltuk a Porsche Panamera legkelendőbb verzióját, ám az igazi kihívásra most került sor. Isztambulból egészen Budapestig vezettünk a kormánya mögött, hogy megtudjuk, hogy a dízelmotorja révén a világ legtakarékosabb Porschéjének kikiáltott újdonság vajon mire képes. A "fél világot" bejártuk vele - galéria 2000 kilométer. Összesen ennyit már biztosan eltöltöttünk a Porsche Panamera Diesel volánja mögött, ráadásul ennél szélsőségesebb tesztet akarva sem lehetne összeállítani. A német autópályák korlátlan tempójú száguldásától a legrosszabb romániai utakon át, a török Istanbul Park versenypálya technikás kanyarjáig mindenhol a határokig feszítettük a "legkevésbé kívánatos Porsche" jelzőjével is illethető négykerekűt. A legfontosabb modell - vajon bevállt-e minden ígéretet Ez pedig kiemelten fontos feladat.
Kisbuszok 14 és 18 férőhelyes nyugati típusú autóbuszaink szintén az EU szabványainak megfelelően felszereltek, kényelmesek, légkondicionáltak