Engedjünk egy mély edénybe, vagy tepsibe forró vizet, állítsuk bele az üvegeket, így nem pattanhatnak el a forró bodzaszörptől, amikor beletöltjük. Az üvegeket töltsük szinte teljesen tele. A szörp tartósításához bevált módszer, ha kettéhajtott celofán közé teszünk pici, (egy késhegynyi) szalicilt és ezt helyezzük az üveg szájára, majd lezárjuk az üveget. A szalicil így nem érintkezik a fogyasztásra szánt élelmiszerrel, de elpusztítja a levegőből esetleg bekerülő, erjedést okozó gombákat. De ha rövid idő alatt - 1 -2 hónap - elfogy a szörpünk, a szaliciles biztonsági "tartósítást" nyugodtan elhagyhatjuk, mert a cukor bőven tartósít ennyi időre. Ezután a forró bodzaszörpös üvegeket úgynevezett száraz dunsztba tesszük. Erre a célra használhatunk takarókat, paplanokat is, mert nagyon lassan kell kihűlnie az üvegeknek. Szobahőmérsékleten tartva várjuk meg, amíg teljesen kihűlnek. Ezután már felsorakoztathatjuk őket az éléskamrában. Gyors bodzaszörp 6 l víz 3 kg cukor 10 dkg borkősav 3 felkarikázott citrom 10-15 nagyobb bodzavirág Elkészítés: A cukrot a vízbe keverjük, felforraljuk, és szirupot főzök belőle.
- Egy az Egyben akácvirág szörp és ezennel kezdetét vette a Nagy Szörpszezon, kicsit korábban mint tavaly, de idén szemfülesebb voltam, nem akartam lemaradni az akácról. Mondjuk tavaly se maradtam le, csak akkor még nem hűtöttem az íz-traszferkor a lábast, és megbuggyant az akkor is hasonlóan nyári időben…
Szuper bele a menta- vagy a citromlevél és persze forró nyári napokon a jégkocka. A receptért köszönet Laki Irénnek. 12 illatos bodzaszörp receptje a Nosalty oldalán
Bodzaszörp készítéshez a teljesen kinyílt, egészséges virágokat szedjük le. Vigyázzunk, mert a műanyag zacskóba tárolt virágok befüllednek és megbarnulnak. Forgalomtól távol szedjünk virágokat, mert a közutak melletti bokrok szennyezettek. Ha összegyűlt legalább egy kosárnyi virág, akkor el is kezdhetjük a bodzaszörp készítését! Házi bodzaszörp készítése Hozzávalók: 25 - 30db bodzavirág 2l víz 2kg kristálycukor vagy gyümölcscukor 10dkg citrompótló A bodzaszörp elkészítése: A virágokat tegyük megfelelő edénybe, engedjünk rájuk 2 liter vizet, adjuk hozzá a citrompótló felét, és letakarva 1 napig jól áztassuk ki a virágokat, úgy, hogy időnként óvatosan átkeverjük. Másnap szűrjük le a bodzaszörp levét egy megfelelő edénybe, és öntsünk hozzá a 2 kg cukrot. Közepesen magas hőfokon állandóan kevergetve főzzük meg bodzaszörp levét. 30 - 35 percig. Félidőben adjuk hozzá a citrompótló másik felét. A főzés alatt a házi szörp szépen kitisztul. Az üvegeket használat előtt alaposan mossuk ki, és ecetes vízzel öblítsük át őket.